Az alapítvány célja

"Szép foglalkozásod van - mondta a kisgyermek az öreg hídépítőnek. - Biztosan nagyon nehéz lehet hidakat építeni.
- Ha valaki megtanulta, akkor könnyű,- mondta az öreg hídépítő.
- Könnyű hidakat építeni betonból és acélból. Más hidakat építeni sokkal nehezebb...
- Milyen más hidakat? - kérdezte a kisgyermek.
- Hidakat építeni egyik embertől a másikhoz, a sötétségből a fénybe, a szomorúságból az örömbe. Hidakat szeretnék építeni a boldog jövőbe.
A kisgyermek azt mondta: - Ez egy különleges dolog, amit teszel."

(ismeretlen szerzőtől)

A "Híd a jövőbe" Alapítványt szülői kezdeményezés hívta életre 2002. szeptemberében azzal a nemes szándékkal és elhatározással, hogy hozzájáruljon a sérült ember által is megélhető teljesebb és boldogabb élet feltételeinek előteremtéséhez.

Az Alapítvány elő kívánja segíteni az értelmileg sérült emberek társadalmi integrációját, körülményeik javítását, valamint a többségi társadalom általi elfogadottságukat. Támogatásának fő irányában a tanköteles kort már betöltött, az oktatási rendszerből kikerülő értelmileg sérültek állnak.

Ezen fő irány megvalósítása érdekében többek között az alábbi tevékenységeket kívánja végezni illetve támogatni:

  • A fiatal felnőtt értelmi sérültek felnőtté válásának megkönnyítését.
  • A tanköteles kort betöltött értelmileg sérült fiatalok fejlesztését szolgáló, az önállóbb életvitelre és munkára felkészítő képzéseket.
  • Kis létszámú, végleges elhelyezést szolgáló lakóotthon létesítését és működtetését.
  • Szakmai rendezvények szervezését.
  • Szakmai kiadványok megjelentetését és terjesztését.

Az Alapító a felsorolt tevékenységek közül kiemelt feladatának tekinti annak a lakóotthonnak a létrehozását és működtetését, amelynek a Győrtől 12 km-re fekvő Nyúl község Táncsics Mihály u. 174. szám alatt lévő 3000 m2-es belterületi ingatlan ad helyet. A lakóotthonban 13 fő autista és értelmileg sérült felnőtt él. Az otthon jelenleg teltházzal működik.

 

Vissza Fel

 

Doklist.com által hitelesített szervezetHíd a jövőbe
Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány