A lakóotthon létrehozása

A Márton Lakóotthon magánalapítványi fenntartású, ápoló-gondozási célú bentlakásos intézmény. A lakóotthont működtető „HÍD A JÖVŐBE” Értelmi Sérülteket Segítő Alapítványt érintett szülőként hoztuk létre 2002-ben. Három fiunk közül Márton a középső gyermek, akit autisztikus szindrómával diagnosztizáltak 4 éves korában. Innentől kezdve adott volt számunkra a feladat, hogy egyrészt mindent megtegyünk az Ő fejlődése érdekében, ill. olyan megoldást keressünk gyermekünk további sorsát illetően, ami mindenki számára megnyugtató.

A lakóotthon felépítéséhez Nyúlon találtuk meg a megfelelő telket, amit a család vásárolt meg, majd két évi megfeszített munka eredményeként elkészült az épület, és a lakóotthon 2004. október 04-én megnyitotta kapuit az első otthonlakók előtt.

Az ingatlan megválasztásának elsődleges szempontja volt a jó megközelíthetőség és a Győrtől való viszonylagos közelség.

A lakóotthon épületének megközelítése is teljes egészében akadálymentes, valamint a lakótérből a munkatérbe történő feljutást ülőszékes lépcsőjáró szerkezettel biztosított.
Az ingatlan és a rajta fekvő épületegyüttes - fekvését tekintve tehát gyakorlatilag szervesen beágyazódik mind a községbe, mind a szűkebb értelemben vett lakókörnyezetbe, ami a későbbi integráció szempontjából nem elhanyagolható körülmény.

Megközelíthetőségére pedig jellemző, hogy a vidéki buszmegálló az ingatlannal szemben található, ami a lakóotthon szakembereinek és a lakók közlekedése szempontjából óriási előnyt jelent.

Az épület 13 fő ellátására alkalmas, 2016 óta az intézmény teltházzal működik.

Az épület tetőtérrel beépített, amelynek földszintje a tulajdonképpeni lakótér, a tetőtéri része pedig alapvetően foglalkoztatási - fejlesztési célokat szolgál.
A földszinti rész két, egymással szimmetrikus szárnyból áll, a szárnyak mindegyikében külön- külön 6-6 önálló lakrész került kialakításra, hozzátartozó nappalival /30 m² körüli/ és konyhával.

A szintek közötti különbséget lépcső illetve az akadálymentesítés biztosításával lépcsőjáró szerkezettel hidaljuk át.
A két szárnyat egy közel 40 m2 - es közösségi helyiség köti össze, amely étkezőként funkcionál, másrészt a lakóközösség közös rendezvényeinek, ünnepeinek, különböző kulturális események, esetleg szakmai konferenciák lebonyolításának a helyszíne.

A lakóotthonba bekerülő fiatalok számára 12-14 m2 - es önálló lakrészek állnak rendelkezésére, amelyek mindegyike egy kis kőlappal borított előtérből, parkettás hálóból valamint önálló fürdőszobából áll. A lakószobák mindegyikében tv-, és számítógép csatlakozási lehetőség van kiépítve, a hangszórók relaxációs célú zenét fognak szolgáltatni, a felszerelt jelzőrendszer pedig szükség esetén lehetővé teszi a segítők és gondozók gyors elérését.

A szobák felszereltségéből is következik, hogy a "Márton lakóotthon" valóban "A JÖVŐNEK ÉPÜLT".

A fürdőszobák mindegyike egyéni, amit az egymástól eltérő burkolattal próbáltunk hangsúlyozni, illetve a szobák berendezése során is lehetőséget kapnak az otthonlakók hozzátartozói abban, hogy maguk dönthessék el, hogyan kívánják a -sérült fiatal felnőtt igényeinek figyelembevételével - azt berendezni.
A földszinten - a fentieken kívül - még több kiszolgáló helyiséget, raktárat találunk.

A lakótértől elkülönülten, a tetőtérben több, fejlesztést és foglalkoztatást szolgáló helyiség található: így egy fejlesztő szoba, kondi terem, valamint 4 műhely (egy tágas szövőterem, kézműves terem, fazekas műhely és varró műhely), amelyek lehetővé teszik a gondozottak - képességeiknek megfelelő - differenciált foglalkoztatását.
A tetőtérben ezen kívül két társalgó, és egy önálló szolgálati lakás, hozzátartozó fürdőszobával, valamint egy teakonyha és három raktárhelyiség találhatók.

A lakóotthon - az elmondottakból következően - az átlagos színvonalat meghaladó ellátást biztosít az otthonlakóknak.

A Márton Lakóotthonban - a szakma által is elismert, magas színvonalú munka folyik a fogyatékkal és autizmussal élők ellátása, fejlesztése és társadalmi integrációja érdekében. Az intézmény - ill. annak képviselője - 2009-ben megkapta a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért díjat, a Szociális Tagozatban.

 

Vissza Fel

 

Doklist.com által hitelesített szervezetHíd a jövőbe
Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány