Sajtószoba

10 éves évforduló

Nagy dilemma volt számomra úgy másfél hónappal ezelőtt, hogy belevágjunk-e az ünnepi évforduló szervezésébe…

Kis intézményről lévén szó a mérlegelés tárgya –- minden ilyen nagyobb szabású rendezvényünknél egyrészt az, hogy a mindennapi feladatok mellett lesz-e elég kapacitásunk a rendezvényszervezéssel járó többletfeladatokra úgy, hogy mindeközben a lakók érdeke nem sérülhet. Másrészt – ami még nyomósabb ellenérv volt, hogy az otthon további sorsát sok-sok bizonytalanság övezi, gondolok itt a jövő évi jogszabályi változásokra, a működtetés nehézségeire.

Végül is a kérdést a magam részéről úgy tettem fel: van-e okunk ünnepelni?! …És a hosszas vívódás eredménye végül is az volt, igen, van mire büszkének lennünk!...

 

A tetőtéri történeti kiállítással és a most következő filmösszeállítással az elmúlt 10-12 év erőfeszítéseinek és szakmai sikereinek szerettünk volna emléket állítani.

 

Mind a kiállítási anyag összeállítása, mind a filmkészítés során személy szerint újra átéltem azokat az eseményeket, amelyeket már magunk mögött hagytunk. A képek, a filmkockák nyomán a fájdalmas , olykor lesújtó érzések mellett, a boldog és örömteli pillanatokon át a kijózanító pillanatokig vezetett ez az Érzelmi Utazás az Időben, amit megtettem…

A filmünknek akár ezt a címet is adhattam volna, de nem ezt választottam…

 

 

...Hogy milyen tanulságai vannak számomra ezeknek a kijózanító pillanatoknak ?!...

 

  1. A Márton Lakóotthon története akár sikertörténet is lehetne, ha az otthon egy más társadalmi-gazdasági és jogi környezetben létezne….és nem lennénk ennyire kiszolgáltatottak ennek a környezetnek.

A társadalmi gondoskodás kereteit, lehetőségeit az ország gazdasági helyzete önmagában behatárolja. A civil társadalom szempontjából azonban a gazdasági élet szereplőinek, vagy a jómódú emberek rétegének a karitatív hajlandósága leginkább a meghatározó.

 

  1. Sajnos újra fel kellett ismernem, hogy a társadalmi felelősségvállalás rendkívül gyenge Magyarországon. Az okok feltárása nem az én tisztem, mindenesetre a klasszikus értelemben vett civil fogalomkörnek az önkéntesség, és egyéb feltételek mellett az egyik legfontosabb eleme az állampolgári felelősségvállalás. A mai kor nem kedvez ennek. Korunk hedonista társadalma, a család értékeinek devalválódása, a szingli jelenség, mind-mind a mások iránti felelősségvállalás ellen ható tényezők.

 

Egri István - témával foglalkozó szakember - szerint „A civil szféra olyan önkéntes cselekvések intézményeinek összességét, amelyek azt vallják magukról, hogy az emberek, a közösségek és a társadalom javát szolgálják.

Azonban azt is hozzáteszi, hogy ezek a szerveződések elsősorban lehetőséget jelentenek a közjó szolgálatára.

Azt gondolom, a Márton Lakóotthon is egy lehetőség a közjó szolgálatában már 10 éve.

 

  1. Az elmúlt évtized eseményei arra is rávilágítottak, hogy sok még a teendő a fogyatékkal élők érdekérvényesítése területén - és most szándékosan nem említem az autistákat, mert esetükben hihetetlenül erős a lobbi- tevékenység. De azért látnak jó példát is filmünkben a sikeres érdekérvényesítésre!

 

  1. Az utóbbi években több olyan sajnálatos esemény történt, amelyek miatt a civil szféra sokat veszített a presztízséből, holott az irántunk való társadalmi bizalmat nagyon nehéz megszerezni, még inkább megtartani!

 

  1. Ha az elért szakmai sikereinket kellene röviden összegezni, a legtöbbet a fogyatékkal élők társadalmi elfogadtatása érdekében, valamint az autizmus jelenségének a köz figyelmébe állításával tettük. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az évek során, akarva-akaratlanul is a fogyatékkal élők és az autisták fogadatlan prókátorai lettünk.

 

  1. Míg az ötéves évfordulónkon rendezett „Itt élnek közöttünk” című kiállításon azt szerettük volna elsősorban megmutatni, hogyan élnek itt a lakóink, a Márton Lakóotthonban, hogyan telnek mindennapjaik....addig a mai kiállítással és a filmösszeállítással inkább azt szerettük volna megmutatni, hogy fiataljaink tartalmas, és örömteli életformája mögött mennyi-mennyi erőfeszítést van a háttérben.

 

A filmösszeállítás egy dolgot nem megmutatni, azt a munkát, amit a férjem, mint az alapítvány képviselője végez nap mint nap a háttérben: ami jelenti a hatóságokkal való kapcsolattartást, a pályázatok elszámolását, és a lakóotthon működésének teljes pénzügyi finanszírozását.

 

A film nem készülhetett volna el a Győri Városi Televízió, a Revita Tv, az Oxygén és a Győr+ Tv által készített korábbi felvételek és saját archivumunk nélkül, illetve – ahogy a Bánatkő c. film esetében- most is Opra Vilmos, - a Győri Nemzeti Színház operatőre volt a segítségemre. Köszönöm Mindnyájuk közreműködését!

 

De beszéljenek most már a képsorok….

Nézzük a filmösszeállítást!

 

 

 

Vissza Fel

 

Doklist.com által hitelesített szervezetHíd a jövőbe
Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány