Sajtószoba

A Nap melege

..…Csak azt nem tudni, lesz-e jövőnk!?... Pedig a „HÍD A JÖVŐBE” Alapítvány lakóotthona a jövőnek épült! Fogyatékkal élők reményteljes jövőjét építjük immár hét éve az intézmény falai között, és azon túl. …Vagy, netán az lesz a szomorú jövőnk, hogy a napkollektorok túlélik az intézményt?!

 

Amikor e sorok íródnak, éppen zajlik a jövő évi költségvetés vitája, ahol eldőlnek a „sarokszámok”. Többek között az is, hogy a szociális szféra, köztük a kis létszámú lakóotthonok mennyi állami támogatásra számíthatnak 2012-ben. A számoknak a mi kis otthonunk életében soha nem volt még ilyen sorsdöntő jelentősége, mint most.

 

Mérvadó vélemények szerint: Minden társadalmat szemléletesen jellemez a múltjához (az öregekhez), a jelenéhez (pld. a súlyos betegekhez, vagy a fogyatékossággal élő emberekhez), meg a jövőjéhez ( a születendő gyermekekhez) fűződő viszonya. Egyesek még azt is hozzáteszik: az említett társadalmi csoportokról való gondoskodás minősége az adott társadalom fejlettségének a fokmérője is.

Lehet-e megfelelő társadalmi gondoskodásról beszélni abban az esetben, - kérdezem, ha egy bentlakásos, fogyatékosokat gondozó-ápoló intézmény működtetéséhez az állam mindössze 30%-ban járul hozzá? Elvárható-e, hogy a hiányzó forrásokat a fenntartó maga teremtse elő egyéb forrásokból? Ilyen mértékű alulfinanszírozottság mellett hosszútávon biztosítható-e az ilyen kis létszámú otthonok jövője?

Meggyőződésem, hogy a laikus újságolvasó számára is kézenfekvő a válasz, hogy: „Nem!”

 

Az utóbbi hetekben a média attól hangos, hogy mintegy százezer forinttal emelik az autisták és fogyatékosokat gondozó otthonok támogatását. Azt viszont nem szól a fáma, hogy az elmúlt évek sorozatos normatíva csökkentésének eredményeként az állam egyre inkább „csak” hozzájárul az ilyen otthonok működtetéséhez, bár állami feladatot látunk el. A támogatás mértékének emelése tulajdonképpen az elmúlt évek megvonásának egyfajta kompenzációja, és a támogatás összege még ezzel az emeléssel együtt sem éri el a hét évvel ezelőtti, 2004-es szintet!?...

A problémánk rendszerszintű, amelyben az állami részvállalás mértéke csak egy, ugyanakkor nem elhanyagolható tényező sok egyéb mellett (fenntartási költségek drasztikus emelkedése, pályázati források beszűkülése, vállalkozói szektorból érkező támogatások elapadása, hozzátartozók fizetőképességének korlátai, stb.).

 

Lakóotthonunk, mint egy ázott szárnyú lepke, megpróbál továbbszárnyalni, bár a nap melegétől könnyebben erőre kapnánk! Vajon kibukkannak-e ezek a melengető napsugarak a borús felhők mögül?...

dr. Fekete Gáborné

Nyúl, 2011. 12. 06.

 

 

 

 

Vissza Fel

 

Doklist.com által hitelesített szervezetHíd a jövőbe
Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány